Két kakas vagyunk egy tyúktalan ólban. Kis és nagy kakas között 36 év, ezért a kettős kakasság. Hölgy, az van velünk, csak hát nem egy háziasszony féle, tyúkanyó a legkevésbé. Eléggé kupis, tíz év alatt sem szerette meg lábtörlést, fekhelyét is mindig feltúrja. Viszont nagyon kedves és okos egy lény, a birkákat is tereli – amire nagy szükség a mai világban –, és csak ő tud úgy rám nézni. Ezért is mindig velem.

Ily formán vagyunk, éljük napjaink. Bubu érik, magam meg a befőtt irányába. Kiskakast vízi sport fejleszti, nagy kakas kedvenc mozgása nagyon Japán, talán ezért is a kis fácskák, kőrakás és egyebek. Sajnos, a tsuka ritkán a kezemben, ezért a sportom, inkább csak a fejemben. 

Sokféle tevékenységeink között a kövek rakása is előkerül olykor. Sétáink során, ha utunk a Törökugratón vezet, alkalmanként Bubut elfogja a késztetés egy kőrakás készítésre (kő van bőven), olyankor ott is hagyom, megmásszuk a csúcsot Mafival, azt leérve begyűjtjük a kis japánt. Kertünkben is emeltünk egy-két egyszerűbbet, inkább csak amolyan dísz félének. Kisállatok rohangálnak a kertben, ezért át kell gondolni, hogy mit építünk. Köveket egymásra rakni építő jellegű feladat, biztos, hogy fejleszti a koncentrációt, megfigyelést, talán még a légzést is. Szülők és pedagógusok is elgondolkozhatnának a kőépítmények elkészítésének hasznosságán.

Ezek vagyunk mi és a köveink, mindenkinek kellemes kőkupacolást kívánunk!